Címlap Lezajlott a Szent Iván éji rendezvény Gazdagréten
Lezajlott a Szent Iván éji rendezvény Gazdagréten
2010. június 24. csütörtök, 08:40

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Önkormányzat ezúttal a Gazdagréti Közösségi Házat bízta meg a családi szabadtéri program megszervezésével. Gazdagréten a megszokott helyszínen a színpadi produkciók mellett bábelőadással, kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal, egészségügyi szűréssel és egyéb szórakoztató programokkal várták az odalátogatókat.


A délelőtt az ifjúságról az ifjúságnak szólt, ugyanis a nagyszínpadon a helyi iskolák és a közösségi ház produkcióit láthatták az érdeklődők, míg mások a kisszínpadon a bábelőadást követhették figyelemmel.

A délután dallamos jazzkoncerttel folytatódott, később sramli zenekar nyomta a talp alá valót, koradélután pedig a Bikini lépett fel. Este a gazdagréti Calypso Együttes játszott, ezt tűztánc követte, az estét pedig a sámándobok hangja zárta.

Jenei Ilona a Gazdagréti Közösségi Ház vezetője szerint az idei rendezvény elsősorban a gazdagréti közösségekre koncentrált. Sok más helyi szervezet és közösség mellett a Gazdagréti Református Gyülekezet három sátorral és több színes programmal is részt vett az eseményen.

A közösség 20 évvel ezelőtt egy lakótelepi lakásban gyűlt össze először, később a Gazdagréti Közösségi Ház adott számára otthont, öt éve pedig a saját templomukban élnek közösségi életet, nem messze a rendezvény helyszínétől.

A gyülekezet számára a legfontosabb az egymás támogatása, az összetartozás és a szeretet. Ezúttal játszósarokkal, játékos mesével, barkácsolással és evangéliumi énekekkel várta a gazdagrétieket.

 

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés