Címlap Gépkocsi tolvaj bandát fogtak el Újbuda nyomozói
Gépkocsi tolvaj bandát fogtak el Újbuda nyomozói
2010. június 21. hétfő, 07:57

Mint már az országos sajtóból is értesülhettek róla, a XI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói egy gépkocsi lopásra szakosodott társaságot fogott el.

Több hónapos megfigyelés, nyomozást követően 2010. június 02.-án a megfigyelést végző nyomozók Budapest II. kerületében tettenértek 2 fő gépkocsolopást elkövető férfit.

Az egyik személy a helyszínről elmenekült, de néhány órán belül elfogásuk megtörtént.

Jelenleg mindkét elkövető előzetes letartóztatásban van.

Ez idáig megállapítottuk, hogy 10 személygépkocsit, Budapest és az
ország különböző területéről eltulajdonítottak, majd azt egy
orgazdának eladták.

Az orgazda elfogása és előzetes letartóztatásba helyezése megtörtént és
a jelenlegi adatok alapján vélelmezzük, hogy több mint száz lopott
gépkocsit vagy azok alkatrészeit vette át az elkövetőktől, tudván,
hogy azok bűncselekményből származnak.

Ennek a csoportnak a felderítése több mint ezer munkaórát igényelt
nyomozóinktól, mivel az elkövetők az ország egész területén követtek el
bűncselekményeket.

Köszönöm kollégáimnak a hatékony intézkedést.

Kérem, hogy amennyiben Önök gyanús körülményt észlelnek, jelezzék
közvetlenül a XI. kerületi Rendőrkapitányság 24 órában elérhető
ügyeletének a 06-1-381-4312-es telefonszámon (itt nem kell
kapcsolásra várni, nem kell magnón tájékoztatást hallgatni).
B u d a p e s t, 2010. június 18.

T i s z t e l e t t e l :

dr. Balázs Norbert r. alezredes

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés